Értékkeresők

A Heuréka Regionális Egyesület 2022 09.13-22. között Tiszavasváriban, majd november 8-17 között pedig Nagyváradon valósította meg az Értékkeresők című dupla Erasmus+ projekt ifjúsági cseréit.

 A projekt alapvető témája elsősorban a roma kultúra és hagyományok, az ezzel kapcsolatos értékek feltárása, megőrzésének előmozdítása volt.

Célunk a többségi és kisebbségi társadalom között húzódó szakadék csökkentése, valamint a helyi értékek és hagyományok megismerése mellett olyan értékteremtő, figyelemfelhívó program szervezése volt, mely a fiatalok számára is fejlődési lehetőséget biztosít a társadalmi felelősségvállalás és szolidaritás terén, miközben közösségi aktivitásra sarkallja őket.

A cseréken 32 fő 16-24 éves fiatal vett részt (Magyarországról, Romániából, Csehországból és Észak-Macedóniából), többségük hátrányos helyzetű volt. A csereprogram során olyan tevékenységeket valósítottunk meg, melyek révén a fiatalok ismeretei bővültek a fiatalok számára innovatívnak számító módszerek révén. A csere során vita, kerekasztal beszélgetés, projektmunka, workshop, interaktív előadás, valamint projektmunka segítette az ismeretszerzést. A magyarországi csere alatt a résztvevők ellátogattak Tiszadobra, ahol egy napot töltöttek el a helyi roma közösséggel. Közösen főzték meg az ebédet, illetve lehetőségük nyílt beszélgetni a helyiekkel. A romániai csere fő feladata egy színdarab összeállítása volt, aminek a roma hagyományokról kellett szólnia. A fiatalok erre készültek fel a csere alatt, majd az utolsó napon helyi fiatalok számára elő is adták. Emellett ellátogatott hozzájuk egy roma színész, aki az életéről és a karrierjéről mesélt. A két ifjúsági csere alatt a résztvevő fiatalok megtalálták a roma kultúrában rejlő értékeket, így elfogadóbbakká váltak, előítéleteik csökkentek.

A programot az Európai Unió támogatta.